Kozma Gábor nyerte a 9. Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Versenyt!
2024. március 20-án és 21-én került sor a 9. Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Versenyre. A szerdai szóbeli fordulók után Berki Tünde, Megyeri Zsófia, Pszota Eszter és Kozma Gábor maradtak versenyben, így ők ülhettek vitaasztalhoz a másnapi érvelési körökben. Megyeri Zsófia az Eötvös Loránd Tudományegyetem, Berki Tünde és Pszota Eszter a Szegedi Tudományegyetem, míg Kozma Gábor a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatója.
A második versenynapon a zsűri tagjai dr. Kara Pál, a MOL csoport elnök-vezérigazgatói főtanácsadója, Kovács Zoltán, üzletember, az MNB Monetáris Tanácsának tagja, a zsűri nem jogász végzettségű résztvevője, és dr. Kodela Viktor, a Bird & Bird Budapest peres csoportjának szenior ügyvédje voltak.
A döntőbe az elődöntők után Megyeri Zsófia és Kozma Gábor jutottak, míg Berki Tünde és Pszota Eszter a „bronzmeccsen” érvelhetett egymással szemben.
A bronzmeccsre és a döntőre nagyon komoly érdeklődés mellett, több mint százfős hallgatóság előtt került sor a Bank Center konferenciatermében. A pályatársakból, egyetemi oktatókból, kollégákból, barátokból és korábbi versenyzőkből álló publikum figyelemmel és élvezettel hallgatta a versenyzőket.
A verseny idei győztese folyamatos kiváló teljesítménye és taktikus döntős érvelése után Kozma Gábor lett, így a második helyen Megyeri Zsófia végzett. A harmadik helyet a „bronzmeccs” győzteseként Pszota Eszter szerezte meg.
A Wolters Kluwer Hungary különdíjait Megyeri Zsófia és a nyolcaddöntőben mutatott kiváló szereplése után Tomasics Anna (Pázmány Péter Katolikus Egyetem) kapta, aki épp a későbbi győztestől, Kozma Gábortól kapott ki szoros küzdelemben. A ProLawyer Consulting különdíját szintén Megyeri Zsófia vehette át. Az Arsboni különböző díjmentes karrierépítési lehetőségeket ajánlott fel az összes szóbeli fordulóba jutott versenyzőnek, a legjobb négy közé jutott versenyzőknek pedig további angol nyelvű karrier felkészülési tréningeket is.
Gratulálunk a díjazottaknak!
Minden jelentkezőnek és résztvevőnek köszönjük a bátorságát, hogy ebben a rendkívül nehéz műfajban kipróbálta magát. Köszönjük továbbá a verseny szakmai támogatóinak, védnökeinek, a zsűri tagjainak, az alapítvány támogatóinak és a meghívott vendégeknek, hogy segítették a rendezvényünk sikerét. Külön köszönjük a Bird & Bird Ügyvédi Iroda közösségének kiváló és odaadó hozzáállását a verseny előkészítése és lebonyolítása során.
A Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Verseny versenybizottsága