Eredmények

Verebélyi Viktória nyerte a hetedik Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Versenyt!

2022. április 6-án és 7-én, több mint két éves kényszerszünet után, került sor a hetedik Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Versenyre. A szervezők nagy örömére szép számú jelentkezés érkezett az megmérettetésre, egy kivétellel az ország összes jogi karáról.

A szerdai nyolcaddöntők és negyeddöntők után Antal Kinga Kincső (ELTE), Németh Donát (ELTE), Szalay István (ELTE) és Verebélyi Viktória (Széchenyi István Egyetem Győr) maradtak versenyben, így ők ülhettek vitaasztalhoz a másnapi fordulók során.

A második versenynapon a zsűrit dr. Szabó Dária, a Bird & Bird M&A csoportjának szenior ügyvédje, Kiss Ádám üzletember, a zsűri nem jogász végzettségű tagja, és dr. Nanyista László, a Bird & Bird Budapest ügyvezető partnere és peres csoportjának vezetője alkotta.

A döntőbe az elődöntők után Antal Kinga Kincső és Verebélyi Viktória jutottak, míg Németh Donát és Szalay István a „bronzmeccsen” érvelhetett egymás ellen.

A bronzmeccsre és a döntőre közel százfős hallgatóság előtt került sor. A pályatársakból, kollégákból, barátokból és korábbi versenyzőkből álló publikum nagy érdeklődéssel és élvezettel hallgatta a versenyzőket.

A verseny idei győztese kiegyensúlyozott teljesítménye és kiváló döntős érvelése után Verebélyi Viktória lett, míg a második helyen Antal Kinga Kincső végzett. A harmadik helyet a „bronzmeccs” győzteseként a délelőtt még államvizsgázó (!) Szalay István szerezte meg.

A Wolters Kluwer különdíját Szalay István kapta, míg a ProLawyer Consulting különdíját Antal Kinga Kincső vehette át.

Gratulálunk a díjazottaknak!

Minden jelentkezőnek és résztvevőnek köszönjük a bátorságát, hogy ebben a rendkívül nehéz műfajban kipróbálta magát. Köszönjük továbbá a verseny szakmai támogatóinak, védnökeinek, a zsűri tagjainak, az alapítvány támogatóinak és a meghívott vendégeknek, hogy segítették a rendezvényünk sikerét. Bízunk benne, hogy visszatérhetünk a verseny évről-évre történő megrendezéséhez és az esemény magas színvonala akár még tovább is emelkedhet.

A Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Verseny versenybizottsága